002.

DRÁGA OLVASÓIM!                                                                                                                                    

Nos, ezt a novellát néhányan (nézi egyáltalán valaki ezt a blogomat?) olvashattátok az Escape-en, de mivel csak egy novelláról van szó, úgy gondoltam ide is felteszem. Kicsit morbid, egy szereplő meghal benne, és egyes jelenetekre szokás adni egy +16-ot, szóval aki az ilyeneket nem nagyon tolerálja, az ne olvassa el!                                            

JÓ OLVASÁST KÍVÁN, NATALIA

You cannot escape

this is halloween / halloween theme song / the exorcist theme song

Chloe Campbell szeme sarkából unottan nézte a férfit, aki már jó ideje kitartóan követte. Járásából és folyamatos halk motyogásából ítélve meglehetősen illuminált állapotban lehetett. Ez volt az egyetlen oka annak, hogy utált bejárni bátyjához a sittre. Jeremyt még márciusban kapták el a hülye drogos ügyei miatt, ám húga megesküdött: mindenképp kihozza onnan. Nehéz feladatnak bizonyult, hisz’ egész Kalifornia egyik legdurvább börtönébe csukták, de D-nek talán még ez sem lehetett akadály. Főként, hogy már némi segítsége is akadt egy olyan ember személyében, aki szinte jobban ismerte a börtönt, mint a saját tenyerét. Persze, ez nem lehetetlen, egy tenyéren is elég nehéz lehet kiigazodni. Mégis ki a fene tudja megjegyezni, hogy melyik átkozott vonal mit jelent rajta? Chloe kezén így is több vágás volt a kelleténél. Mondhatni, vérét áldozta a bátyja miatt a szögesdrót átmászása közben, miközben a börtöncellája felé tartott. Természetesen Jeremy mindig megszidta ezért. Ő egyáltalán nem várta el, hogy a lány az éjszaka közepén is meglátogassa, csak mert a délelőtt folyamán megemlítette mennyire idegesíti a közösség. Az pedig csak hab volt a tortán, hogy ha netalántán észreveszik Chloe-t az éjszaka közepén bemászni, mindennek vége. Lenyomozzák.
A férfi továbbra is kitartóan a lány nyomában volt, s egyre közelebbről hallatszódott a motyogása. Meglehetősen emlékeztetett egy másik személyre, akit Chloe igyekezett kitörölni az emlékezetéből.

- Ne siess már annyira, cicám – röhögött fel reszelősen az ismeretlen, s sietve elkapta az előtte sétáló karját – Ki is vagy te?

- Nem hiszem, hogy tudni szeretnéd – nevetett fel gonoszan, majd mikor látta, hogy a másik nem tágít, előhúzta hátsó zsebéből a pisztolyát, s a férfi fejéhez szegezte – D vagyok, idióta. Te meg mindjárt halott, ha nem húzol el innen nagyon gyorsan – sziszegte.

- Nem, nem... én... engem senki nem utál... én... – dadogta a férfi rémülten, majd sietve elengedte a lány kezét, és elszaladt. Chloe szemét forgatva tette a fegyvert a helyére. Barom, unatkozó emberek. Miért nincs ennek jobb dolga Halloween éjszakáján, mint seggrészegre inni magát? Az ilyen fogyatékosok miatt olyan a világ, amilyen. Az ilyenek miatt van szükség olyanokra, mint D. Ezeket mindenki utálja.

 A lány becsukta maga mögött a bejárati ajtót, levette magáról a felesleges dolgokat, majd minden villanykapcsolás nélkül próbált felosonni az emeletre, mielőtt bárki is észrevenné, hogy csak most került haza. Számításait sajnos egy erősen visongó hang szakította félbe, amitől annyira meglepődött, hogy csaknem hanyatt esett a második fokról. A háttérben morgás, majd kuncogás hallatszott. Chloe perceken belül kiskutyája apró tappancsait érezte a lábán. Megkönnyebbülten felsóhajtva megsimogatta a fejét, majd a sötétben tapogatózva a kanapéhoz lépkedett, s csípőre tett kezekkel megállt előtte.

- Az a szerencséd, Adams, hogy kibaszottul nem látlak – morogta, mire a férfi újabb kuncogást hallatott, majd ölébe húzta a lányt.

- Tudod, ha most normális lennék, akkor féltékeny, nem is, inkább hisztis hangnemben megkérdezném, hogy hol a fenében voltál idáig, és hogyan néz ki a karod – nevetett tovább.

- Eret vágtam – vont vállat Chloe, s képzeletbeli listájára felírta e mondatát a „világ legszarabb kifogásai” pont alá.

- Chloe, ha észrevesznek, minden bukik. Onnan már én sem tudlak kimenteni, főleg, ha az általam összegyűjtött cuccokat nézik át, amiből elég sok van.

- Tudom, tudom, óvatos leszek. Te őrült D fanatikus – nevetett a lány, s mielőtt párja bármit is szólhatott volna, ajkait az övére nyomta. Christian elvigyorodott, majd nyelve befurakodott a másik ajkai közé, kezei annak selymes hajába túrtak. Eszébe jutott mekkora áldozatot hoztak mindketten a másikért. Ő maga a háta mögött hagyta FBI-os voltát Larissával együtt, Chloe-nak pedig azzal az idegesítő Holloway gyerekkel, és a gyilkososdival kellett szakítania. Persze tudta jól, a lány csak a tudattól szabadult meg, az eszközeitől soha. Szerette volna ezt csak a pisztolyokra érteni, de sajnos még George is kallódott valahol a világban. Mindannyian biztosra tudták, hogy valamikor vissza fog jönni. Mindennek el tudta volna mondani, egyedül hülyének nem. Sosem hagyná veszni azt, amihez annyi éven át ragaszkodott. Amit egyszer megszerzett azt örökké az övének tekinti.
Chloe hamar észrevette, hogy szerelme figyelme másfelé kalandozott, ám ahelyett, hogy elhúzódott volna a férfi ajkába harapva húzta ki a gondolatok tengeréből.

- Valaki nagyon türelmetlen ma – morogta a lány ajkaiba Christian, kezei ezúttal az ujjatlan fekete felső alját keresték, hogy a ruhadarab pár másodperc múltán a földön landolhasson. Ajkai ismét lecsaptak, ezúttal a másik nyakát vették célba. Csókokkal, apró harapásokkal halmozta el, mire a lány fejét oldalra döntve jólesően felsóhajtott. Hideg ujjbegyeivel végigsimított a férfi nyakán, majd miután elégedett vigyorral konstatálta, hogy a felsőjét már korábban eltávolította magáról körmeit mellkasának puha bőrébe vájta. Sokszor gondolkodott azon, hogy talán George-nak eszében sem volt olyan érzéseket kiváltani belőle, amilyeneket Christiannak sikerül minden áldott nap. Nem direkt, egyszerűen csak képtelen volt rá tekintettel arra, hogy Chloe volt az első élőlény a világban, akit szeretni tudott. Utált George-on rágódni, de néha muszáj volt. Jobban ismerte, mint bárki más, némi okoskodással ki tudta számítani, hogy melyik lesz az a lépése, mely őt is érinteni fogja. Azt már tudta, nem fog felbukkanni egyhamar. Idő kell neki, amíg lenyugszik és tisztázza magában a dolgokat. Vagy talán tévedne?

 Christian egy váratlanul gyors mozdulattal ölébe kapta a lányt, s ajkától egy pillanatra sem elszakadva felvitte a hálószobába. Az ajtót hanyagul berúgta maguk mögött, minek hatására a zár hatalmas zajt csapva ugrott a helyére. Egyikük sem foglalkozott ezzel, a férfi az ágyra dobta párját, majd fölé mászott. Az ablakon éppen besütő telihold ezüstös fénye világította meg őket, s szinte kacagott a lányon. Tudta, ha most nem lenne annyira lefoglalva Christian testének vizsgálgatásán, biztosan rossz előérzete támadna. Tévedett, ha látná, akkor minden világossá válna. Rájönne, hogy hiába olyan haragtartó az a bolond férfi, a szavát mindig állja. Bármi áron, még akkor is, ha épp meg van sértve. Sőt, olyankor talán még rosszabb, ajándékba valami bosszút is forral ígérete mellé.
Christian már a lány nadrágjának lehámozásánál tartott, miközben alhasát borította el csókokkal. Ajkaik lassacskán ismét egymásra találtak, nyelvük szenvedélyesen forrt össze. Az ő kapcsolatuk már rég nem az a macska-egér volt, mint ahogy egy gyilkos és egy FBI ügynök illendő lenne. Az oroszlán beleszeretett a bárányba, s fordítva. Vicces dolog volt ez, hiszen Chloe oroszlán jegyében született, s biztos volt benne, ha létezne olyan, hogy bárány, akkor Christian az lenne. Furcsa egy szerelem volt az övék, de mégis tökéletes. Még az állandóan húgáért aggodalmaskodó Jeremy is elfogadta ezt annak reményében, hogy talán Christian meg tudja őt védeni bármi veszedelemtől, amit George-nak hívnak.

--- Escape ---

Egy sötét, göndör hajú férfi ácsorgott jó ideje az ablak alatt. Nem látott se mozgást, se fényt, hangokat sem hallott, de az utóbbit betudta a ház jó szigetelésének. Tudta, hogy itt kell lennie. Biztos volt benne. Vagy ha még sincs, akkor majd csak megjelenik, talán megint ahhoz az idegesítő drogos balfaszhoz ment megint. Figyelte az elmúlt egy hónapban. Sokszor majd’ megpukkant az irigységtől, de nem tudott mit tenni ellene. Akkor még nem. Mindenkinek azt kellett hinnie, hogy a kutya hülye fenyegetőzésének hatására fülét-farkát behúzva iszkolt el az Államokból jó messzire. Ennek talán egy része igaz is lett, néhány hónappal ezelőtt meglátogatta Ambert Oroszországban. Természetesen a nő páros lábbal rúgta ki, mikor megtudta, hogy ott van, de legalább az úton volt ideje kiszellőztetni a fejét. Tisztábban láthatott, nem részegítette meg az azonnali bosszú iránti vágy. Így lehetősége akadt mindent alaposan kitervelni. Utólag hasznát is vette a néhány évvel ezelőtt tett fogadalmának, amit akkor még nem volt hajlandó betartani, de erről senki nem tudott. A hátsó, erdő felé néző ajtó zárja hirtelen kattant. A férfi elvigyorodott, majd észrevétlenül közelebb osont.

Chloe immáron teljes ruházatban állt a kikövezett részen, s a sötét éjszaka végtelen távolába meredve cigarettázott. Mosolygott. Boldog volt. Szívesen megkérte volna Christiant, hogy tartson vele, hisz’ az egész romantikus lenne, de a férfi ki nem állhatta a füstöt. Meglepő módon sosem próbálta meg leszoktatni a káros szenvedélyéről, csupán tartotta a kellő távolságot, ha a doboz előkerült. Úgy szerette, ahogy van.

- A közelembe ne gyere, Chloe, amíg le nem mosod magadról azt a szart – hátrált két lépést Christian, mikor megpillantotta a lányt belépni az ajtón.

- Akkor ma lenn alszol. Fáradt vagyok a fürdéshez – ásította, majd kibújt a cipőjéből, és a lépcső felé vette az irányt.

- Kapd be – mordult fel a férfi.

- Egy nap kétszer? Nem vársz te egy kicsit sokat? – vonta fel a szemöldökét Chloe, mire mindketten felnevettek, majd újfent a hálószoba felé vették az irányt.

A sötét hajú ekkor gondolta úgy, hogy végre eljött a tökéletes pillanat. Halk mozdulatokkal tárta ki a nyitva felejtett ajtót, majd beosont a nappaliba. Az a kis csitri úgy látszik még sem annyira tudja, kivel van dolga. Nem ismeri annyira, mint ahogy azt mindenki hitte. A tény, hogy nem azért van vele, mert szereti, bárki számára kristálytiszta lett volna, ám még ő maga is bízott benne, hogy a lány úgy ismeri, ahogy senki más. Talán még saját magánál is jobban, de megint csak tévednie kellett. Mondhatni, jó kis hazugságnak bizonyult az egész kapcsolatuk, szinte mindenki, aki tudott róluk csak a szakításukat várta. Minden kutya, minden hülye kívülálló, mindenki, aki félt egykor egy hülye, átlagos d betűtől is. Mindenki. És győztek is, megkapták, amit akarnak. De most végre ő jön. Most ő játszik kisbabát, akinek elvették a játékát, megfizetteti az árát a totálisan összezúzott szívének.

- Persze, mindjárt jövök. Csak megnézem hagytam-e lent hajgumit – hallotta odafentről a gyönyörűen csengő dallamos hangot, ami után már oly’ régóta epedezett. Hátrébbhúzódott a sarokba, nem akarta megkockáztatni, hogy a lány idő előtt észrevegye.

Chloe leszaladt a lépcsőn, a félhomályban hunyorogva nézelődött, míg az étkezőasztalon meg nem pillantott valamit, amit távolabbról hajguminak vélt. Közelebb lépdelve kénytelen volt csalódni, majd meglepődni, végül ijedten összegyűrni a papír fecnit azért, ami rajt állt.

„Mit is mondtam neked? Gondolkozz! Telihold van, Chloe. Telihold, és ráadásul még Halloween is.”

A lány elhátrált az asztaltól, kezéből kihullott a papír. Persze, hogy tévedett. Eszébe jutott, mikor a férfi megígérte neki, hogy nem öl már annyit. Alkut kötöttek, melyet az éppen akkor felbukkanó telihold pecsételt meg. Minden, amiben Chloe addig hitt, egy perc alatt összeomlott.

- George – sziszegte elhaló hangon. Hangja nem volt kétségbeesett, az ijedtség is kiszállt már belőle.

- Már vártam mikor veszel észre, kicsim – nevetett gúnyosan a férfi, majd előlépett a sarokból. A lány hiányos öltözetét látva kissé megnyugodott, hogy ilyen helyzetben biztos nincs nála pisztoly, amivel bármelyik pillanatban megölheti – Hiányoztam, igaz? – vigyorgott tovább, majd semmivel sem törődve közelebb lépett a Chloe-hoz, s derekát hátulról átölelve magához szorította. Nem érdekelte, hogy mennyire utálja. Néha még egy szívtelen embernek is szüksége van egy ölelésre az embertől, akit szeret. Még neki is.

- Már megint itt vagy, te rohadék barom? – állt meg látszólag unott arckifejezéssel a lépcső aljában Jeremy Campbell – Engedd el a húgom, vagy szétlövöm a kibaszott fejedet.

George felnevetett, majd elengedte Chloe-t.

- És mégis hogyan tervezted ezt, haver? Ha jól tudom épp a kutyáktól jössz – gúnyolódott, mire Jeremy csak sejtelmesen mosolyogva megingatta a fejét, majd húga felé nézve bökött fejével a férfi felé. Chloe bólintott, s a lépcsőkorlátnak támaszkodó Christianra nézett, aki bátorítóan rámosolygott. A lány szája széle is felfelé rándult, mégis elfordult, nem akarta, hogy bárki észrevegye a szemébe szökő néhány könnycseppet. Sosem mutatta ki. Nem volt rá lehetősége, de nem is tudta volna. Túl gyáva volt szeretni George Hollowayt.

- Szívesen elcsevegnék még veled, de sajnos még ki kell agyalnom hogy visszaszökjek-e a sittre, vagy maradjak – húzta el a száját Jeremy – Boldog Halloweent, George! – vigyorodott végül el. Chloe szaggatottan felsóhajtott, majd minden erejét összeszedve gyomorszájon rúgta a férfit, mire az hanyatt esett, Christian pedig időt sem hagyott neki, hogy felfogja mi is történt. Megtette azt, amit Chloe már jóval azelőtt, csak éppen a szó szoros értelmében. Darabokra zúzta George Holloway szívét.